Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2020

Év végi összegzés - 2020

Kép
2020-as értékelés/összegzés  Elolvasott könyvek száma: 85  Elolvasott oldalak száma:  21882 oldal Beszerzett könyvek száma: 69 Top5 (+1) könyv:  -Szabó Magda: Születésnap  -Louis Sachar: Bradley, az osztály réme -Papp Dóra: Tükörlelkek -Lai: Inside Out & Back Again -DiTerzilli, Holly Black: Spiderwick krónika - fantasztikus gyűjteményes kiadás -Agatha Christie: Tíz kicsi néger (+1, mert ez is nagyon-nagyon tetszett, csak annyira nagyon hatalmába kerített, hogy rendesen félek tőle - kedvencelni sem mertem 😂😃 - Veletek volt már ilyen?) 2020-as beszerzések  2019-ben megfogadottak közül:  -Nem veszek sok könyvet. Attól függ, mi számít soknak...Ahhoz képest, hogy megfogadtam, hogy max "1 hónap 2 könyv"-et, vagyis 24 könyvet veszek, kicsit sok ez a 69, de szinte mindegyik olyan, aminek örülök s nagyon vágytam rá, úgyhogy nem bántam meg. 69 új könyvecském lett és úgy érzem, hogy ebben az évben a legtöbb olyan, hogy nagyon örülök, hogy megvettem/hozzám került. Nagy vásárlások n

Őszi olvasmányaim 💜 + decemberi TBR

Kép
A iskola kezdetével máris kevesebb időm jutott az olvasásra és egy olvasási válság félébe is belekeveredtem, mégis sikerült azért olvasgatnom és jó sok könyv gyűlt össze, ahogy számolgattam.  Ősszel 15 könyvet olvastam összesen.  Ezek közül volt pár képregény (Naruto, Kázmér és Huba,  Mosolyogj! , Sarah Andersen ...), voltak mesekönyvek is, mint például a Banyavész Ecsédi Orsolyától, (ő írta ezt is!:  Nyanyacraft ) és sok minden más. Újraolvastam a Minden, mindent ( Véleményem nem változott róla, még mindig jó *-* ), elolvastam a Magisztérium első részét, olvastam magyar és külföldi íróktól, jó és kevésbé jó könyveket.                                                                                       A 15 könyv közül 1 hatalmas kedvenc lett (Papp Dóra: Tükörlelkek), 6 pedig öt csillagos (Vaspróba, PetePite, A mesés menedék, Kázmér és Huba, Banyavész, Mosolyogj). A Minden, mindent nem is kell mondanom szerintem, hogy még mindig szeretem és kedvenc.  *Eléggé kiesett nekem ez az idősz

Az eltűnésem oka + egy book tag

Kép
Helo World, I'm here (again)! Elég rég volt már bejegyzés a blogomon...Nagyon sok időmet elveszi/kitölti a suli, a rengeteg tanulás és az ez évi hajsza. Már most várom a nyári szünetet, de sajnos még messze van.  Mint elég sok ideje az olvasásra is, a blogomra is kevesebb időm jutott. S mivel annyira zsúfoltak voltak a napjaim a Moly-t és a blogom sem néztem sűrűn, inkább minden szabad percemet az olvasásnak szenteltem. (ebből sem akadt olyan nagyon sok sajnálatos módon)  Szóval igen, választanom kellett: Vagy folytatom életemet a közösségi médiákon, nézem a molyt és tartom a kapcsolatot sok számomra kedves taggal és vezetem tovább a blogot vagy tanulok s mikor időm engedi olvasok... Jobban belegondolva, mivel ez egy könyves blog (nagyrészt ;)), új könyvek, olvasások is szükségesek ahhoz, hogy fenn tudjam tartani és, hogy érdekes tartalmakat tudjak készíteni Nektek, akik olvastok és itt vagytok a blogomon. Hiába próbálom azt mondani, inkább a blogomat írtam volna, van összefüggés k

Netflix Book Tag

Kép
 ❤❤  ❤❤ Lassan egy éve már, hogy  BacchanteBlues  , a  bacchanteblues blog -ról kihívott a Netflix tag-re.  Ekkor hívtak ki először ilyesmire, így nagy dolognak számított nekem, mégis sikerült elkeverednie a karcnak, így csak hónapokkal később jutott eszembe, hogy tartozom egy ilyennel (is). Egy jó kis  könyvértékelés  után pont jól jön ennek az elfeledett tag-nak a kitöltése. :) #1 RECENTLY WATCHED Legutóbb olvasott könyv  Egy pár perce tettem le a Harry Potter and the philosopher's stone-t, amit ugyan lassan és ritkán olvasok, de úgy vagyok vele 'majd csak befejezem egyszer'.  #2 TOP PICKS Korábbi olvasmányok alapján ajánlott könyv Leiner Laura Késtél című könyvét  és úgy az egész  Bexi sorozatot  azért ajánlották nekem, mert olvastam már Leiner Laurától és az egyik kedvenc könyvem mai napig az Ég veled és az  Iskolák-versenye trilógia , aminek egyébként már kijött a 4. része/folytatása, a Bízz bennem! #3 RECENTLY ADDED Legutóbb vásárolt könyv Ez A segítség. 😍 Egy molytó

Mosolyogj!

Kép
  Gyönyörűen illusztrált képregény Raina Telgemeier-től, a Babysitters club szerzőjétől.  A Mosolyogj! egy olyan képregény, amit leülsz, elkezdesz, és ha elkezdted onnan többet föl nem állsz addig, amíg be nem fejezed. Imádtam és nagyon élveztem.  Teljes mértékben együtt tudtam érezni Raina-val, mert én is hasonlón megyek/ szerencsére részben csak mentem keresztül.  A könyvben Raina Telgemeier a saját történetét meséli el, amivel nagyon meglepett és csodálkoztam is, amikor rájöttem, hogy az írónő és a főszereplő lány neve azonos.  Nagyon durva dolgok történtek a 11 éves Rainával és felnézek rá, hogy ilyen ügyesen tűrte. Nekem is voltak ilyen nehéz pillanataim, a herbst-készülékes  és fogszabályozós, gumizós időszakomban. Ismerős, amikor órákon át a fogorvosi székben, nagyra nyitott szájjal ülsz és amikor hetekig nem tudsz semmi mást enni, csak joghurtot és krumplipürét...sajnos ismerős és még mindig aktuális. Felnézek ár, hogy ő ezt négy és fél évig tűrte. Nekem még csak 2 éve, hogy ez

Volt egyszer egy Reading Rush ...

Kép
Számomra ez az első (és szerintem egyben utolsó)  "TheReading Rush" egy totális fail volt...Eltervezem, hogy mit fogok olvasni, és azok közül a könyvek közül kb egyet sem olvastam végig. Úgy tűnik ezek az előre tervezgetős dolgok nem nekem valók.😂  A napokban jutott eszembe, hogy nem is jelentkeztem, hogy hogy sikerült. Hát így.  Eleve nem is olvastam sokat azon a héten. Aztán úgy voltam vele, hogy majd nekem a következő hét lesz a Reading Rush, de sajnos ez nem így megy - legalábbis nálam -... Az utána való héten sem olvastam semmit csak össze-vissza, amihez kedvem volt éppen.  Úgyhogy nekem így sikerült. Bebuktam az egészet.  Azért a YouTube videókat szeretem továbbra is nézni ezekről, de csinálni annyira nem.  Ez most csak egy ilyen gyors bejelentkezés volt.  Remélem volt, akinek sikerült a maraton és csak én bénáztam! ^^ Ez csak egy gyors bejelentkezés lett volna, nem nagyon volt időm blogot írni az utóbbi időkben ( pontosabban ezen a héten), teljesen szét vagyok esve, d

Mi volt velem a nyáron + Havi összegzés 🏝🏖🍟🍉

Kép
Elég kalandosra sikeredett a nyaram, ugyanis június végén sikerült eltörnöm a kezemet, emiatt összedőlt az egész nyári TBR nem olvasós része...a bejegyzést egyébként aznap raktam ki, mikor a baleset történt, úgyhogy ez kicsit hülyén jött ki. 😂 Szóval nemhogy külföldre, belföldre sem mentem nyaralni. Egész nyáron kb. otthon gubbasztottam, legfőképp olvastam. De... így belegondolva nem is gubbasztottam annyit otthon. Voltam könyvtárban, a barátnőmmel is találkoztam legalább ötször, meg jártam kontrollra a kórházba és írtam blogot is egy kézzel. Szóval ez nem igaz teljes mértékben!   Aztán augusztusban meg szerettem volna mindent bepótolni, ezért nem is volt júliusi összegzés se...meg bejegyzés se a hónap nagy részén, de nem bánom, ti kitartottatok a blogom mellett és volt, aki akkor is olvasgatta az írásaimat. :) Aminek nagyon örültem és örülök. De vágjunk is bele a közepébe:  A   nyáron 26 könyvet olvastam el...ami egy kész csodának számít, ugyanis eddig a nyári átlag 10 könyv volt szi

Őszi Mit olvassak?

Kép
Az elromlott idő ellenére te még mindig olvasási lázban égsz? Hiába van suli, munka, edzés, te még így is szeretnél időt keríteni olvasásra, mégsem tudod mi legyen a következő? Vagy csak kíváncsi vagy szerintem mik az igazi őszi, bekuckózós olvasmányok?  Ha ebben a helyzetben vagy, szeretnék neked egy kicsit segíteni. Különböző "kategóriákon" belül ajánlok neked könyveket, amiket én szerettem és tökéletesnek tartom arra, hogy bekuckózz velük az őszi időszakban. Vágjunk is bele!   1. Magyaroktól, magyarul  Míg a nyár, nekem egyértelműen Fekete István Tüskevára és Leiner Laura Ég veledje , az ősz Thury Zsuzsa A tűzpiros üveggömbje, Szabó Magda Abigélje . Ezen kívül jó kis bekuckózós könyvet inkább csak télire tudok magyar írótól. De ezt a kettőt nagyon ajánlom! =) 2. Fantasy a láthatáron!  Számomra a Harry Potterek igazi őszi olvasmányok. Valahogy (legalábbis az elsőé biztosan) őszi hangulatot vált ki belőlem. Az is közrejátszik ebben, hogy én szeptemberben vagy októberben kez

A gamerek könyve...Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft

Kép
Ma egy igen különleges és jó kis könyvről hoztam nektek értékelést.  A Luthien Könyvvilága blogon nyertem meg ezt a regényt. Természetesen nagyon örültem neki, de azért arra nem számítottam, hogy ennyire jó lesz.  Leültem, hogy csak beleolvasok, és hiába az elég nagy korkülönbség ugyanaz történt velem, mint a 12 éves Ádámmal "Nem tudtam abbahagyni az olvasást, míg a végére nem értem." Igazából ez történt velem is. Úgy indult, hogy csak olvasok belőle egy kicsit lefekvés előtt, erre mire föleszméltem, hogy éjjel 11 óra, már a felén túl is voltam.  Ecsédi Orsolya stílusa nagyon tetszik, szórakoztató, humoros, mégis tanító és komoly volt. Tökéletes egy 10-12 éves gyerek számára.  A borító és a cím is figyelemfelkeltő, nem lepődnék meg, ha emiatt olyan kissrácok is elolvasnák, akik eddig egy betűt sem olvastak el önszántukból. Úgy gondolom, hogy a mai fiataloknak, a kisiskolásoknak pont ilyen könyvekre van szüksége. Most már (sajnos, nem sajnos) nagyon sok fiatal belekóstol a gam

A fiúknak, akiket valaha szerettem ❤

Kép
Barátnőm ajánlására a kezdtem el a könyvet. (pontosabban annyiszor mondták, hogy olvassam már el, hogy végül belevágtam :D) És szerintem nagyon jól tettem, jól szórakoztam az alatt a három nap alatt, amíg befejeztem. A hangulata és az alaptörténet nagyon jó volt, azonban azt hittem kicsit többet fog kihozni a 'valaki elküldte a szerelmesleveleimet a kék kalapdobozból' sztoriból, ami egyébként nagyon ötletes, kíváncsi voltam mi jön ki belőle. Bár a stílusához és a hangulatához hasonló volt a történet a szerelmi szál is, mégis valami másra számítottam, mikor a kezembe vettem a könyvet. Nem érzem azt, hogy egy különösebb irodalmi mű vagy egy elgondolkodtató, komoly vagy mondanivalóval bíró regény lenne, élveztem és nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Jenny egy jó főszereplő, kedves, lelkiismeretes és aranyos, a legaranyosabb mégis a Song lányok kapcsolata volt, ha a csajokat nézzük.  A történet is aranyos, gördülékeny, a rövid (max 20 - 25 oldalas) fejezetek miatt pedig gyorsan

A-tól Z-ig könyves book tag :)💬📘

Kép
Molyon @Rory, @Freger_Jolcsi  és  @Gonosz_boszi kihívott az A-tól Z-ig könyves tag -re, aminek készítője @Pandalány (szintén a molyról). A mai bejegyzésben ezt fogom kitölteni. Vágjunk is bele! : 1. Író, akitől a legtöbbet olvastál:  J.K.Rowling (9) és Leiner Laura (8), de vannak írók, akiktől még sokat olvastam; a sorozatok miatt leginkább.  2. Legjobb folytatás valaha: /ide is többet hozok/ Harry Potter és az azkabani fogoly vagy Harry Potter és a Főnix rendje, de a régebben olvasott Lányok regénye 2. is ide tartozik.  3. Mit olvasol jelenleg? A fiúknak, akiket valaha szerettemet Jenny Han-tól.  4. Milyen italt választasz olvasáshoz? Általában semmilyent, mert nem iszok/eszek olvasás közben, de ha kell, akkor mindig a víz a nyerő. :) 5. E-könyv vagy papír alapú könyv? Egyértelműen papír alapú könyv. Eddig csak 4 e-könyvet olvastam, és jó volt, de akkor is papírpárti vagyok.  6. Egy karakter, akivel randiztál volna: Hogy friss élményt mondjak: Galén a Poszeidón című mű

Leiner Laura: Illúzió (Bexi 3.)

Kép
Ismét egy jó folytatást olvashattam. Ezt a kötetet nagyon gyorsan befejeztem és nem egyszer nevettem fel hangosan. Ettől a résztől kezdve Márkot is nagyon kedveltem, Budai Rebeka pedig már az elejétől egy szimpatikus karakter volt számomra. Ő még mindig az egyik legszimpatikusabb szereplő, bírom őt, ahogyan Aszádékat és Evelint is. Szívesen megismerném a kis csapatot,  függetlenül attól, hogy Bogyót, Pepét és Pudingot nem biztos, hogy sokáig el bírnám viselni. A történet most is izgalmas és fordulatos volt, az olvasó egy pillanatig sem unatkozott. Ebben a kötetben Beki egy kicsit megbillen és - mint a fülszövegen is olvasható hirtelen elveszti a talajt a lába alól. A kötet nagy részében azt figyelhetjük meg, hogyan áll föl Beki egy Budapesttől távoli kis falucskában a sok csalódás és nehézség után a barátai támogatásával. Ez idő alatt azonban Pesten pörög az élet és hazaérve sok meglepetés éri...és Leiner Laura így éri el, hogy három nap alatt bedaráljam a könyvet... D

Egy gyors helyzetjelentés #2 - 2020.07.23.

Kép
Sziasztok! Szia! A   legutóbbi helyzetjelentéses bejegyzésem  is pontosan így kezdődött. Akkor rosszabb volt a helyzet, és kissé szomorkás dolgot posztoltam. Ez most boldog(abb) bejegyzés lesz.  06.27-én eltört a kezem (a csuklóm pontosabban) - részletek  itt , ha bárkit is érdekel. - egyik legnézettebb bejegyzésem azzal a 108 olvasással egyébként ; annyira jó látni, hogy ennyi embert érdekli egy-egy "téma" , "dolog"! Szóval igen...Úgy volt, hogy nem biztos, hogy lesznek rendszeresen bejegyzések, de végül pár nap múlva egészen belejöttem az egy kézzel gépelésbe, időm is volt, meg kedvem is, így (ha nem is sokat szerkesztett, montázsos képekkel díszítve), de olvasható és élvezhető állapotban, 7 bejegyzés készült azóta. Ami durva, hiszen ez , például májusban nem volt meg egy hónap alatt sem.  Mondjuk más, ha van motivációm -  az a 12 csodás emberke, aki rendszeres olvasóm...ha közülük legalább 1 tag olvassa a blogomat rendszeresen, már annak is örülök, és megéri

Leiner Laura: Hullócsillag (Bexi 2.)

Kép
Könyv:  Leiner Laura: Hullócsillag Kiadó:  L&L Kiadás helye:  Budakalász Kiadás éve:  2016 Oldalszám:  400 Kötés:  Puha táblás ISBN:  9786158031295 Megjelenés időpontja:  2016. június 1. A  Késtél  elolvasása után 2 hónappal végre el tudtam olvasni a Bexi sorozat második részét is.  Sokkal jobban tetszett, mint az első... Míg a Késtélben Márk és Beki állandóan csak vitatkozott és minden csak a verseny körül forgott, ebben a kötetben több kalandban volt részünk, ugyanis a Hullócsillagban a kis csapat Londonba megy forgatni. Barátságok szövődnek, problémák adódnak és oldódnak meg.  Márk ebben a részben kicsit szimpatikusabb volt, mert nem állandóan csak magával foglalkozott.  Ismét sokat nevettem és mosolyogtam, nagyon szórakoztató olvasmány volt.  Hamarosan kezdem az Illúziót, természetesen arról is írok majd a blogon és  Moly.hu-n  is.  Addig is puszilok mindenkit! Remélem jól telik a nyaratok, könyvekben és élményekben gazdag hetek állnak mö

The Reading Rush TBR - 2020

Kép
Ez lesz életem első Reading Rush-a! Nagyon várom már. Ma összeállítottam én is egy listát a tervezett a könyvekkel.  A játék jövő héten (július 20. július 26. között) folyik. Egy hét van a teljesítésre, 7 nap, 7 könyv.  A feladatokat nem kell véresen komolyan venni, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.  1 / Olvass el egy könyvet a születési hónapod kövével. A május köve a smaragd, így nekem egy zöld borítójú könyvet kell elolvasnom. Philip Pullmantól A titokzatos kést választottam ide. (amivel egyébként az egész kihívást teljesíteni tudnám :)) 2/ Olvass el egy könyvet, ami A-val vagy Az-zal kezdődik. Brandon Mull: A mesés menedék vagy Jude Watson: A síron túl 3/ Olvass el egy könyvet, amiből filmadaptáció is készült. J.K.Rowling: Harry Potter és a Titkok kamrája v. A titokzatos kés v. Fekete István: Vuk v. A.A.Milne: Micimackó kuckója 4/ Olvasd el azt a könyvet, amit először megfogsz/megérintesz. Az álmok könyve sorozat 2. részét fogtam meg, de mivel ezt ol